3. fejezet - Into you

A tegnapi nap játszódott le újra a fejemben, s agyalni kezdtem, amikor kaptam egy üzenetet a telefonomra. Sierra: "Holnap utaznak vissza srácok Floridába az egyetemre. Van kedved elbúcsúzni Sherlock barátodtól? (;" Persze, hogy volt, de nem tudtam hogyan is tegyem ezt. Elmegy, de hiszen mit gondoltam, mi lesz a vége. Távolsági kapcsolat nem nekem való, s ezt a barátnőm is jól tudja, nem azért, mert megszegném, hanem, mert nem bízom az ilyenekben. Szerencsések azok, akiknek ez működik, de tudom, hogy én nem tartozom közéjük. Nyeltem egyet, és begépeltem a válaszom; "Mikorra kell menni?" A válaszra már hívott, amire nem számítottam, így a telefonom az ágyamon kötött ki, miközben hangosan üvöltött belőle a DNCE Toothbrush című száma, amikor észhez tértem felkaptam mielőtt letehette volna.

- Itt vagyok! - kiáltottam bele, s éreztem, hogy eltartja a készüléket a fülétől - Akkor választ kapok a kérdésemre?

- Szóval azt mondod, jössz, elköszöni, igaz? - kérdezte meg újra - Mert tudnod kell, hogy nem csak mi megyünk. Egy egész kis csapat is érkezik - pompon lányok, csak rájuk gondolhatott. Ebben a pillanatban anyám kiáltott föl nekem, hogy le tudok-e menni, mert beszélni akarnak velem. Elköszöntem gyorsan a barátnőmtől, mert anyámat nem jó sokáig megvárakoztatni.

- Minden rendben? - torpantam meg a nappali ajtajában, és a szüleim néztek fel rám hatalmas mosollyal az arcukon - Valami jó hír?

- Úgy döntöttünk már holnap ebéd után elindulunk Walesbe! Harrisonék már holnap tudnak minket fogadni. Emlékszel Andrew-ra és Peter-re? - kérdezte anyu, ahogy leültem apa mellé a kanapéra. A két említett srácokkal régen nagyon sokat játszottam, s évente többször is találkoztunk egymással, bár ez megváltozott, ahogy elkezdtünk kamaszodni. Azt hiszem Peternek, mintha lenne barátnője is.

- Holnap? - jutott eszembe a búcsúzkodás, szóval nem tudok ott lenni. Tekintsem ezt jó jelnek, vagy rossznak? Nagy levegőt vettem, majd bólintottam - Ha nem zavarunk, rendben - mosolyogtam rájuk.

- Olyan izgalmas! - vette elő a mobilját anya, és kiment a konyhába csevegni Lisával, a fiúk édesanyjával. Apura néztem, aki megsimogatta a karomat, majd felállt, hogy a dolgozó szobájába vonuljon, de még visszafordult felém.

- Kaland - feleltem, amire bólintott, és nevetve vette észre, hogy anyu a vállával tartja a készülékét, miközben az egyik kezében az evőkanál, másikban a csirke. Felmentem a szobámba, s üzentem a barátnőmnek, hogy rám ne számítson. "Holnap indulunk Walesbe."

A gépem elé ültem, ahol kaptam üzeneteket a Facebook-on Andrew-tól. Megnyitottam azt, és meglepődve vettem észre a hosszú szöveget. Elmondta, hogy alig várja, hogy megérkezünk, és nem mondta el senkinek a titkunkat, de alig várja, hogy folytassuk a dolgokat, ha én is akarom, ugyanúgy csendben cselekedve. Megnyitottam a Wordot, és inkább nem válaszoltam neki, folytattam a könyvemet helyette, ami már egy napja csücsült a gépemben folytatódás nélkül.

Lehet, hogy testben ott voltam, bár lelkileg teljesen máshol jártam. Andrew sorai jártak a fejemben, mert már két éve nem is láttuk egymást, amikor még csak tizenöt évesek voltunk. Igaz, helyes és cuki srác, de nem gondoltam volna, hogy még emlékszik rám, azt hittem ő is felszedett azóta valakit. Úgy látszik ez nem így van, és a legnagyobb félelmem beigazolódott. Emlékszik mindenre.

Felálltam, majd inkább előhúztam a sarokból a bőröndöm, amit feldobtam az ágyamra. Kinyitottam, hogy belepakoljam a holmikat. Téli szünet jön csak, ami arra fele hidegebb, mint nálunk, szóval hosszú, farmer nadrágokat tettem el, hosszú ujjú pólókat, pulcsikat, vastag zoknikat, és csak azért is a rózsaszín párducos téli pizsamámat csomagoltam el. Miután mindent eltettem, vagyis néhány dolgon kívül, amit még holnap reggelig használatba veszek, becsuktam, majd az ajtóm mellé helyeztem. Újból neki estem a történetemnek, ami már alig várta, hogy befejezem, bár attól messze járta.

"Történelem. A szent óra, amikor a szemeim kipattannak, és hirtelen érteni kezdem az egészet. A legjobb vagyok belőle az osztályban, de persze a kitűnő tanulókkal. Sosem adtunk okot, hogy gyanakodjon bárki is, sőt kifejezetten szeretem, amikor eljött az a pillanat, amikor neki kellett bejönnie a termünkbe, és az ő feladata volt megtartania nekünk heti háromszor az óráját. Mélyeket lélegezve vártam, hogy eljöjjön az izgalmas pillanat, amikor kinyílik az ajtó, majd. Nem ő jön be. Az igazgató helyettes, aki szintén töri szakos tanárnak ment. Lehajtottam a fejemet, miközben belelapoztam a tankönyvbe, mire megtaláltam hol tartunk elúszott az egész óra. Nem jelent meg, hát hol lehet? Beteg? Nekem miért írt róla semmit? Mintha karót nyeltem volna, úgy éreztem magam."

Talán én is két hím nemű között vagyok. Sherlock, akit nem is ismerek olyan régről, de már a szívembe zártam, illetve Andrew, aki két év után is gondol rám úgy, ahogy más barát nem. Sierrának se beszéltem róla, csak annyit mondtam, hogy szüleim barátaihoz megyünk, akiknek csak két felnőtt gyereke van, akik a családjukkal élnek. Peterről nem hazudtam, de Andrew velem egy idős, miközben Sherlock már egyetemista. Rosszul éreztem magam, sokkal jobban együtt éreztem szegény lánnyal, aki az én szüleményem, mint bárki mással. Az órára pillantottam, ami 10:28-at mutatott. Nem megyek már sehova, holnap elutazom, előtte, pedig a szobámban gubbasztok.

"- Lia - szólított meg egy barátnőm, aki észrevette, hogy sírok. Mióta? Észre se vettem, hogy már könnyeimmel mosom el a nyomtatott betűket a könyvből. Megsimogatja a hátamat, majd a fülemhez hajol - Fiú? Csak nem Chad? - néz rám kikerekedett szemekkel. Megrázom a fejem, majd letörlöm a könnyeimet.

- Nincsen most túl jó kedvem - feleltem halkan, majd átölelt, aztán kikísért a teremből. Ez volt az utolsó órám, ilyenkor mindig a barátommal találkozom a pályán, mivel ilyenkor szokott kezdődni az edzése. Nem akartam, hogy aggódjon értem ezért átmentem hozzá. Ott várt rám. Átölelte a derekam, majd megcsókolt úgy, ahogy soha máskor. Átfogtam a nyakát, miközben megcsókolt - Szeretlek - suttogtam utána. Tudom, hogy nem szívesen focizik, de a suliban muszáj plusz sportot vállalni."

Befeküdtem az ágyamba, majd elaludtam. Nem akartam mást csinálni, csak lepiheni, viszont álomba ringatott a szobám csendje.